Titok csak az, amelyet Te ismersz egyedül...
Szól a mondás...
(Vagy feleségből a legjobb kurva? :D)
Vajon van-e igazság benne?
Ha kisfiúnak buzog túl a nedve,
mely testdúló szeretkezésre vár,
"a kis kakas" mondják rá kedveskedve
"no lám, miből lesz a cserebogár".
Ám, bakfislány, ha ágyba hajszol véred
(megbocsáss, most csúf lesz a szavam)
"a kis lotyó" zuhan rád az ítélet
"mi lesz, ha máris baszhatnékja van?"
Dicső macsó nevet nyer el a férfi,
ha kétértelmű minden mondata,
s a rossz nyelvektől akkor sincs mit félni,
ha minden éjjel más nőt visz haza.
De hogyha nő mer szabadosan élni,
s nem csak célozgat arra, mit akar:
"akármit el tud csípőn alul érni,
vagy egyszerűen baszhatnékja van."
Ha öregembert űz a gerjedelme:
"Istennek hála, jól tartja magát!"
Ha vénasszonyt: "na nézd, a csúf cemende,
ha nem vigyázol, becsusszan alád!"
S ha egy vers feszül az erotikától:
"Beh költői, és milyen férfias!
Hogy nő írta?... hát... hümm... igazán bátor
kimondani, hogy baszhatnékja van."
Felség, megadom magam kényre-kegyre,
vétesd fejem, ha nincsen igazam:
a férfi vágyik testi szerelemre,
a nőnek meg csak baszhatnékja van.
/A szerző időszerű dolgai a honlapján: http://www.kissjuditagnes.hu/aktualitas.htm
blogja: http://kissjuditagnes.blog.hu /
Kértétek, írjak arról, milyen is szerintem az elég jó (v. pont jó) férfi-nő kapcsolat.
Megszületett:
Gyöngyszem...
Szakszövegek írása közben olvasgatok, nézelődök... A masszázsblog egyik kommentjében leltem erre a tüneményre.:) (Egy gond van vele: még az orgazmus közelében is képes "kinézni" a kamerára... de azért sok szép "fogás" látható.)
Urak!
El tudjátok ezt képzelni fordítva?
És kölcsönös aktivitással?
"Nagy kincs ám a mesékben élő lelkű leány!" - ezt idéztem egyszer egy kommentben.
Jó hírem van! A mese él, létezik, valóságos.
Tapasztaltam. Nem hiszem, tudom. (Így vagyok az Öreggel is.)
Amikor olyan gyümölcsök érnek be, amelyekről nem is tudtad, észre sem vetted, hogy a fán vannak, akkor igen, a mese valóság.
Mindannyiunk élete tündérmese. A Tiéd is, hisz egyek vagyunk.
Lassan befejezem ezt a blogot. Van még néhány dolog, amit szeretnék megosztani Veletek, azokat még megírom... Talán csattanó is lesz a végén. Remélem, hiszem, vagy tudom? :)
Próbálgattam... Álltam az út szélén, integettem, mosolyogtam, keserves képet vágtam. Sokáig nem állt meg senki... a rámdudálóknak emlegettem a felmenőit... aztán végre egy helyes és kedves férfi indexelt és megállt. Akár szívesen fizettem is volna neki, de visszautasított...
Szexuális férfitípusok. Mert vannak...
Természetesen a teljesség igénye nélkül... és természetesen sok-sok kevert típus is létezik, valamint továbbra sem kedvelem a tipizálást, de néhányan ezt kértétek. :)
Megint egy hangulat.
Volt nálam egy vendég. (Nem örömlányi értelemben.) Hozott egy üveg 18% -os alkoholtartalmú italt, mely elfogyott addigra, mire "íróember" megérkezett. Íróember hangulata csapnivaló, az enyém kissé (vagy meglehetősen) (alkohol)mámoros.
Na, mindegy. Talán nem vette erőszaknak. Lélekemelő szeretkezés helyett (ki)használtam a testét. (Nemvolt szép tőlem...)
De ma új nap van. :)
"Erotikus ösztönünk az ember alapvető természetének része... Az ember legmagasabb szellemiségével van kapcsolatban." - írja Carl Gustav Jung.
A vágynak és a vonzalomnak kevés köze van a valósághoz. Ezek legtöbbje régi élményeken, asszociációkon vagy pszichés kölcsönhatásokon alapul.
Az első lépés az, hogy felismerjük, kire-mire vágyunk, miért is épp ahhoz vonzódunk, akihez... E felismerés után annak tartalmától függően alakíthatjuk (szerelmi) életünket... Amikor a bennünk rögzült „ideák” alapján rábukkanunk pont arra az emberre, aki ezeknek megfelel, marha nagy mázlink van, ha számára is mi vagyunk a megfelelők.
De mi van ha nem? Alakítsuk át magunkban az ideális partner képét... Gyomláljunk ki mindent a bennünk kialakult képből, ami kivehető. Ha felismerjük, hogy a vágyott partner képe apánk vagy anyánk, esetleg az első, bennünk mély nyomot hagyó szexuális élményünk alapján alakult ki bennünk, dolgozzunk ezen a képen, ezen az élményen... (Jó ha tudjuk, hogy szexualitásunk alapjai lényegében életünk első négy évében határozódnak meg - persze a későbbiek is fontosak, a szülői hatás élethosszig tartó negatív befolyással lehet felnőttkori szexuális viselkedésünkre.) Ha megtaláljuk, hogy vágyaink mozgatórugója mi is valójában, ezekkel "dolgozva" ismét képesek leszünk alakítani magunkon. A munkához számos mentális és pszichés technikát lehet találni, későbbi bejegyzésben bemutatok majd néhány - szerintem - működőt. Ha jól végeztük dolgunkat az eredmény sem marad el.
Jó tudnunk azt, hogy a másik vágyait, vonzódásait is azon tényezők alakítják, amelyek a miéinket.
Így hát nem kell aggódnunk vélt vagy valós hátrányaink miatt - a másik lehet, hogy éppen ezek miatt szemelt ki minket! Fogadjuk el eredetiségünket... saját emberi mivoltunkat. Értékeljük és ismerjük el magunkat úgy és olyannak, ahogyan és amilyenek vagyunk. Tanuljuk meg, hogyan mondjuk a másiknak: „Itt vagyok. Fogadj el és szeress, minden gyengeségemmel, zavarodottságommal és félelmemmel együtt. Osszuk meg értékes időnket, energiánkat, magunkat egymással.”
Egy példa: :D
Vagy kettő:
A vendégposztíró kedvet kapott az írásra, és másra. :)
(Az alábbiak egy pillanatnyi hangulatot mutatnak, tehát kérem ennek megfelelő komolysággal kezelni.)
avagy miért is jó blogot írni egy (botor) ötlet megvalósításáról?
Sosem sikerült még naplót írnom. Volt ugyan eset, amikor hozzákezdtem, hol magam, hol pedig más dokumentálására, de nénány hétnél tovább alig jutottam. (Eltekintve a "kötelező" munkanaplóktól.) Most pedig lassan a 6. hónapba fordul az írás, és számomra jól dokumentál, még az átvett cikkek is, mivel mindig van oka, miért is az a bejegyzés kerül ki, ami. Dokumentál és összegez is, valamint segít a megértésben és a változtatásban. (Lehet, hogy inkább a pénzügyi helyzetemről kellett volna blogot írnom...!?)
No, vegyük csak sorra az előnyöket:
Alapvetően intuitív és empatikus voltam, amit a foglalkozásaim gyakorlása továbbfejlesztett, de a blogolósdi és a téma megmutatta, hogy bizony itt is lehet még tanulni.
Kezdem megismerni magam abból a szempontból milyen férfi is az, akit szeretnék, aki "pont jó" számomra és velem.
Felszabadultabb lettem, pedig nem voltam túlontúl prűd és konzervatív.:)
Talán kissé határozottabbá és céltudatosabbá váltam az élet más területein is, kezdem megtanulni, hogyan kell nemet mondani.
Talán kezd bennem kialakulni az önérvényesítés képessége, és képes vagyok időnként magamat előtérbe helyezni mások helyett.
Talán képes leszek a "szemeteket" kesztyű nélkül a megfelelő polcra tenni... .:)
Kezdem megérteni a férfiakat (éppencsak), látom nem is a szex az ő fő mozgatórugójuk, fő érdeklődési területük, bár némi erotikával és huncutsággal kezes báránnyá változtathatók (egy időre).
Közben majdnem hagytam összetörni a
a szívemet, de mégse...:)
Tehát tapasztaltam, tanultam (és majdnem meg van a következő lépésem), de Laárékat nem tudom felülmúlni a tapasztalataim leírásával:
"Mi mindannyian azzal kérkedünk, hogy mit meg nem tennénk a gyerekeinkért. Hogy milyen drágák számunkra, hogy akár meg is halnánk értük. Nos, én rájöttem, hogy mit jelent ez. Isten a tanúm, hogy vannak alkalmak, amikor megtehetjük, amit mondtunk. De Maggie meg is hozta ezt az áldozatot. A fiamért. És én hálás vagyok neki." - mondja - az anyósát korábban nem kedvelő - meny a végletekig felháborodott férjének a történetben.
Egyik kereskedelmi csatorna játszotta néhány napja Sam Garbarski "sikamlós" témát feldolgozó filmjét.
Az idősödő főhősnő, Maggie (Marianne Faithfull) unokája súlyos beteg, az életét egy ausztrál klinikán tudnák megmenteni.
A család nehéz anyagi körülmények között él, ráadásul a szülők tehetetlenné dermednek a nehéz helyzetben.
Az özvegy nagymama, Maggie veszi kezébe a dolgokat. Igyekezete azonban eredménytelen marad, a bankok elutasítják, munkát nem kap. Így kerül a londoni Soho egyik bárjába, ahol hostesst keresnek.
Arcára íródik a döbbenet, amikor kiderül, nem kávét kellene főznie, hanem kézzel kielégíteni a bár férfivendégeit. A helyzet győz, elvállalja a munkát, aminek rejtelmeibe egy kelet-európai bevándorló (Gryllus Dorka) vezeti be, egy átlátszatlan fal mögött ülve, kielégítő kézimunkát végezve.
Nagy arc a bár üzemeltetője, Mr. Miki is (Miki Manojlovic), aki maga is sorba áll a fal előtt felmérni az új alkalmazott tudását. Ettől persze Irinánk arcára ismét kiül a döbbenet. Ami jó, jól esik a nézőnek, ugyanis az arcok, a mimika és a gesztusok nyelve hangsúlyos az egész filmben, mesél... Helyenként hangos röhögésre késztetve a nézőt a keserédes jeleneten.
A rendező legalább olyan finom kézzel dolgozik, mint Irina Palm, ügyesen játszik a humorral a drámában, komikusan tragikus és tragikusan komikus képeket ötvöz.
Látta valamelyikőtök?
A tudósok, akik kezdik megérteni a csók biokémiáját, azt állítják, hogy a nyál növeli a szexuális vágyat.
Megírta.
Harcedzett, sok (öröm)lányt látott vadász jórészt őszinte szavai, helyenként talán színezve, vagy épp férfimódra távolságtartóan, fantázia és érzések együttmozgása, társ a játékban, akinek van még mit megélni...
Bántó? Bókoló? Rendhagyó?
Olvassátok, ahogy tetszik, mosolyogva, vagy bosszankodva.:)
Belépés 18 éves kor felett, most tényleg:
Kedves Bejegyzés-szerkesztő Olvasó, új játékszabályt írtam:), kérlek ne lépj a "tovább"-ra addig, amíg el nem küldted nekem amit kértem! :D
Össze lehetne hozni közösen egy rendes blogbejegyzést...:)
Elmúltam 18 éves, a "tovább"-ra klikkelek:
Panasz? Kritika? Vagy jól látja az alapvető különbséget a nemek között?:
Ha nincs ez a "project", nem találkozunk, vagy ha találkozunk is, észre sem vesz, ugyanígy én se Őt. Pedig így, innen nézve nagyon is helyes, igaz, messze nem annyira, amennyire korábban helyesnek képzeltem, a kép és a stílusa alapján... ráadásul a hangja sem szól úgy, hogy egyébként felfigyeltem volna rá. A megjelenése sem olyan, mint azé, aki ha jött felém, elakadt tőle a lélegzetem. Mégis, mindezek ellenére úgy vonz, mint mágnes a vasat...
Nála találkoztunk, meglehetősen lehangoló lakás, talán mert a gazdája nem tekinti otthonnak, vagy mert nem sikerült a személyiségével összehangba hozni a hangulatát, vagy csak azért, mert nem süt be az ablakon a nap... Mindegy is, mindennek addig van jelentősége amíg csókolni nem kezdjük egymást, innentől eltűnik minden, csak a két test marad, ami szinte anyagtalanná válik minden érintésben, érzékelésben. Olyan otthonos, magától értetődő, természetes. Minden kifogásom, ésszerű tiltakozásom szertefoszlik... csak Ő marad, a teste, vagy még az se, az érzékei, a jelzései...
Remekül használja a nyelvét, de nem birom sokáig, nagyobb felületen kell éreznem, testem minden lehetséges négyzetcentiméterén. Az idő elveszett a rég eltűnt lakás után, szeretném, ha itt megállna a világ... de nem, nem áll meg, sőt viszonylag gyorsan elmegy, persze én már megelőztem, da ha még bírja, utolértem volna újra.... Az érintések lényegiek, belefeledkezek minden mozdulatba, nem tudom, nem akarom tudni, hogy véget ér és lesz pillanat, amikor nem érintem... maradnék az időtlen és tértelen létben, ahol nincs Ő és nincs én...
Írom ezeket a sorokat, sűrű a levegő körülöttem, mintha mellettem lenne... írok és az írottak itt kavarognak, szinte tapinthatóan ...
Utolsó kommentek