Megígértem, folytatom.

Egyik sem a kettő közül.

Mindkettőt próbára tettem, buktak.

Meghallottam a hangját - erről írtam már - , és tudtam.

Megállíthatatlan volt.

Az, hogy majdnem három éve, hogy megismerkedtünk, és Ő már az elején tudtomra adta, hogy kellenék, az kedves.

Az, hogy hárítottam, okokat kerestem, magamban másként minősítettem, az valószínűleg az én hülyeségem.

Az, hogy három évet szenvedtem, nyavalyogtam, kínlódtam, az nyilván még kellett.

Azt, amit Vele megéltem, talán már sokkal hamarabb is megélhettem volna.

Azt, amit Vele megéltem, leírni nem tudom.

Magamban újra átélni, bárhol, bármikor, igen.

Ez a mese, ez a csoda, az a bizonyos.

Mert ilyen nincs, csak a mesében.

Az, hogy mit kezdünk ezzel, egymással, az a mi dolgunk.

Most nem tudom.

Egyet tudok, de ezt az egyet József Attila már megírta:

Holott náddal ringat,

holott csobogással.

kékellő derűvel,

tavi csókolással.

Lehet, hogy szerelme

földerül majd mással,

de az is ringassa

ilyen ringatással.

Ringató, 1928 tavasza

Bukás, bukás hátán..., de ilyen az élet. XD